Boszorkányok napjainkban akik itt élnek köztünk.

mortad@citromail.hu

sorelvalaszto.jpg


Szeretnék bemutatni egy boszorkánysággal foglalkozó könyvet.
Akit érdekel, az olvassa el, kedvcsinálónak itt ez a rövidke részlet.

(bbj)


aradia.jpg

Charles G. Leland - Aradia
avagy
A boszorkányok evangéliuma

(részlet)


repulo_boszi.jpg


Az itáliai boszorkányság
és misztériumai


A „régi vallás" története


"Olaszország pogány hagyományai egyedülállóak a boszorkányság
szempontjából. Tradicionálisan „vecchia religione", azaz régi vallás néven foglalják össze azokat a hagyományokat, melyek a stregheria", az olasz boszorkányság gyökerei.
Követői generációról generációra örökítették az ősi hitet. A boszorkányság az olasz vidékeken egészen a XX. századig létezett és virágzott, de például a lombardiai parasztok mai babonái közül is sok származik a boszorkány-hitből.
Eredete az etruszk időkbe nyúlik vissza. Az etruszkok történetéről még ma is keveset tudunk. Az etruszk vagy rasenna nép valószinüleg a Réti-Alpesek déli aljáról tört be Felső-Itáliába, talán ugyanazon időtájt, midőn a Balkán félszigeten a tesszál-dór vándorlást előidéző népmozgalmak történtek (i. e. XI. sz. körül). Etruria (Hetruria, Tuscia, a görögöknél Tyrrhenia), az etruszkok földje középső Itália északnyugati részén a tenger és az Apenninek, márészt a Macra és a Tiberis folyó közt. Jelentése eredetileg sokkal tágabb; mert volt idő, a mikor az etruszkok uralma az Alpoktól a Vezúv aljáig terjedt.
Kultúrájuk virágzása az i. e. V. századra tehető. Ez időben az Appennini-félsziget nagyobb részét uralmuk alatt tartották. A Padus völgyében Mantua, Melpum, Ravenna, Felsina stb. etruszk városok voltak. Négy század alatt a rasenna nép uralma Itália nagy részére kiterjedt, és három városcsoportot, 12-12 városból álló szövetséget alkotott. Az északi Pó-melléki szövetség fővárosa Felsina volt (a későbbi Bononia, most Bologna), a campaniai déli városok központja Vulturnum (a későbbi Capua); a tulajdonképpeni Etruriában pedig Tarquinii, Clusium és Volsinii küzködött egymással az elsőségért.
Utolsó királyukat a fellázadt latinok i.e. 510-ben űzték el. Szokásaikat, szertartásaikat, az általuk felhalmozott tudást a rómaiak vették át és fejlesztették tovább. írásos emlék, krónika alig maradt fenn róluk, ezért eredetükről sem sokat tudunk.
A római császárság idején a régi Etruria nevet Tuscia váltotta föl, amely név később Toscanára változott. Az etruszkok vallásrendszere eredetileg keleties típusú, különösen egyiptomi jellegű volt, és csak később változott, a görög és latin istenekkel társulva, itáliai alakúvá.

Különböző természeti istenségeket tiszteltek, úgy mint:
- Vertumnus, az átváltozás (igy a gyümölcs és aratás) istene;
- Mater Matula a szülés és nap istenasszonya, kinek Caereben hires temploma volt;
- a Silvanusok az erdők és határok istenei (ők is csak a későbbi latin hatás alatt kapták ezen nevüket);
- Nortia a sors istenasszonya, kinek volsini templomában szöget szoktak beverni;
- Veiovis (Vediovis, Veduis) a későbbi haragos, bosszúálló Jupiter;
- Summanus, az éjjeli vagy sötét ég villámait szóró vagy harmatadó istenség - és Voltumna istennő, kinek temploma volt a tizenkét etruszk szövetséges város középpontja.

Úgy látszik, Janus, mint a nap istene is etruszk eredetű, valamint a Lares nevü szellemek is. Az etruszkok ezen kívül tiszteltek tizenkét fő, de ki nem nyilatkoztatott istenséget, akikkel Jupiter csak akkor tanácskozik, ha a földi rendet meg akarja változtatni s ezt villámlással szokta jelezni; továbbá tizenkét látható istenséget (Consentes, akik közül a főbbek voltak: Tinia (Zeusz, Jupiter), Kúpra (Hera, Juno), Menrfa vagy Menerfa (később Minerva; temploma Falerüben volt, ahol tiszteletére évenként márciusban a Quinquatrus nevü ünnepet tartották), Vulcanus, Apolló (Dianus, Janus) és Diana.

Az etruszkok vallásossága fantasztikus, babonás, másrészt durva jellemű volt. Foglalkoztak a rideg számok titkaival, semmitmondó jelek magyarázatával, jövendöléssel (mantikával) és misztériumokkal; de dívott náluk az emberáldozat is.
A halottak birodalmát borzasztónak képzelték és festették, ahonnan a lelkeket kinzó ördögök és kigyók sem hiányoztak.
Hittek továbbá az auspiciumokban (avis, spicere, madárjóslatok) és haruspiciumokban (belek vizsgálata) stb., amint hogy tudvalevőleg Rómába is tőlük származott át a kuruzslásnak számtalan faja. A jóslások szerzője és mestere egy „Nap" nevü szellem volt2, aki titkait egyedül a Lucumo nevü papi osztállyal közölte. Az etruszk jóspapok sokáig nagy tekintélynek örvendtek, és még Caesar és Augustus idejében is hozzájuk fordult a nép tanácsért. Tartottak misztériumjátékokat is, amelyek zenéből, díszmenetekből, viaskodásból, táncból és szemfényvesztő mutatványokból állottak.
Az istenségek hatalmának neve „manus" vagy „numen" volt, úgy hitték, hogy ez a teremtés alapja, melyből az emberek és istenek manifesztálódtak. Ez a hatalom csak bizonyos helyeken összpontosult. Azok, akik ismerték ezeket a helyeket, kapcsolatban tudtak kerülni az isteni síkkal és életüket az istenek jóakarata hatotta át.

Horáciusz, a római költő írásában találjuk talán a legkorábbi utalást az olasz boszorkányokra, és holdkultuszukra. Az i. e. 30 körül íródott ,J!podes"-b&n elmeséli egy olasz boszorkány, Canidia legendáját. Horáciusz szerint Proszerpina és Diana adja a hatalmat a boszorkányoknak, akik titkon összegyűlnek, hogy misztikus imádatukat kimutathassák. Említ egy bizonyos könyvet „Libros Carminium" néven is, mely idézéseket és varázsigéket tartalmaz, és melynek segítségével „a Hold lehívható az égről". Más ókori, római szerzők, mint például Ovidiusz, hasonló legendákról regéltek. Elbeszéléseikből úgy fest, hogy a boszorkányság köztudott, ismert dolog volt akkoriban.
Számos szerző említi, hogy a boszorkányok összegyűltek teliholdkor, és „messze elkerülték a napistenek városait".
Julio Baroja antropológus a „The World ofthe Witches" (A boszorkányok világa) című könyvében bizonyítékokat tár fel arra vonatkozólag, hogy az V. és VI. században egész dél-Európában virágzott a Diana-kultusz.'
A középkorban Olaszországban is elkezdődtek a boszorkányüldözések, bár viszonylag későn, a IV. század második felében. Az egyedülálló, falusi boszorkányokat ekkor sem zaklatták, azok háborítatlanul folytathatták tovább gyógyító, tanácsadó szerepkörüket - a katolikus egyház a szervezett csoportokat akarta elsősorban felkutatni és megsemmisíteni. 1390-ben a milánói Pierina de Bugatis perében azt vallotta, hogy részt vesz „Erodiade játékában". 1457-ből egy olyan feljegyzés maradt ránk, mely három nő peréről szól Bressanoné-ban, akik a „Diana Társaság" követőinek vallották magukat.

A túlélés érdekében a kultusz teljesen visszahúzódott, és követői titokban tevékenykedtek tovább. A XVII. századból ennek ellenére egészen sok kézirat maradt fent, mely olasz boszorkányok varázsigéit és bűbájait őrzi. Ezek az iratok családokon belül hagyományozódtak évszázadokig."


ego_pentagramma.jpg




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

5. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

2. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

3. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

4. Magyar Veteran Motorok

► Udvozlok mindenkit a honlapon

magyarveteranmotorok.hupont.hu

5. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

es-szencia.hupont.hu

6. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

7. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kreativcikkek.hupont.hu

9. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

10. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

11. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

12. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

13. ▁ ▂ ▃ ▄ ▅ ▆ ▇ ๓เภ₫єภ ค๓เ кєℓℓ ภєкє∂█ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁(нǖℓψε ℓสภψ)

► Itt mindent megnézhetsz amit csak akarsz !

alllattok.hupont.hu

14. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!

► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!

maiteperroni-sherlyn.hupont.hu

15. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥

► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥

sztarokazelen.hupont.hu

16. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

17. Vályogház felújítás.06703842651 Vályog, vert, rakott falu ház felújìtàs

► Vályogház, tégla, vegyes, sár falu ház felújítás ,

valyoghazfelujitas.hupont.hu

18. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

19. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

20. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

21. GABURI '98 FÉM KERESKEDELMI KFT.

► TELEPHELY: 2120 DUNAKESZI FORGÁCS U. 1. Tevékenységünk acélhulladék, valamint színesfém és kábel hulladék felvásárlása. A legmagasabb napi áron!

gaburifemkft.hupont.hu

22. Selena Gomez Hungary FanClube

► Sziasztok!Ez egy Facebook oldalunk webes oldalja!Itt is nagyon jo képek vannak és remélem Facebookon is kikerestek minket!

selkalu.hupont.hu

23. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

24. A PLETYKA TINILÁNYOKNAK

► Sziasztok! Minden kedves látogatót szeretettel köszöntök a blogon! Írj, kérdezz, és mi válaszolunk!

apletyka-tininet.hupont.hu

25. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

26. Petróleumfőzők és Lámpák

► Régi kempingfőzők és Petróleumlámpák otthona.

petrofor.hupont.hu

27. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

28. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"

► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163

szobor.hupont.hu

29. ♥(:CiCa MiNdig:)♥

► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)

cat-cat.hupont.hu

30. Orea-Hygiea pro assistentiam pharmaciae Alapítvány

► Az Alapítvány célja gyógyszertári asszisztensek, szakasszisztensek továbbképzésének támogatása az Előadói Vándorserleg Verseny szervezésével.

orea-hygiea.hupont.hu

31. Macskaoldalam (My catside)

► macska,Katze,kat,gatto,cattus,kato,qattus,chat,gato,kot,mačka,кошка,мачка

macskaoldalam.hupont.hu

32. Pedikűr Budapest

► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307

pedikurbudapest.hupont.hu

33. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

34. Helló!! Ez egy jó csajos oldal!! Érezd jól magad!! :D

► Remélem mindent bele írtam amire szükségetek van. Jó szórakozást! ;) :P

szupercsajosoldii.hupont.hu

35. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!

► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel

sztaroktitkok.hupont.hu

36. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

37. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

38. sztarok-kepek-divat.hupont.hu

► sztárok,divat,képek,hírek

sztarok-kepek-divat.hupont.hu

39. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock IV., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt látogató! Az Édenkert még messze van, de lépésről lépésre fogy a távolság. Nem gondoltam volna, hogyha az ember igyekszik hasznosabb életet élni, úgy szabadidőből rendelkezik a legkevesebbel, ami persze nem probléma. (Hiszen addig sem írok.)

solverus-versek-iv.hupont.hu

40. Lányok oldala

► Ezen az oldalon találhatsz mindent ami szükséges vagyis rengeteg mindent :zene.képek,köny,viccek,idézetek.........................................................

girlsvorever.hupont.hu

41. Képek

► :)

piictures.hupont.hu

42. Hírös Galambász

► -----Irány a kék ég!!!-----

kecskemetigalambasz.hupont.hu

43. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

44. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

45. Miley Cyrus rajongói oldal!!!

► Tudni szeretnéd hogy épp milyen új tetoválása van Mileynak, vagy talán a legújabb képeket szeretnéd megnézni?! ITT MEGTALÁLOD!

destiny-hope-cyrus.hupont.hu

46. Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger

► "Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei." Galata 3: 7/ - A Nyitott Menny irányvonal képviselője

abrahamgyermekei.hupont.hu

47. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

48. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

49. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

50. www.storyweb.hu

► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)

storyweb.hupont.hu

51. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! Íme, egy újabb kötet, ami szintén elkészült abban a formátumban, ahogy azt szerettem volna. Sokáig azt gondoltam, ez lesz az utolsó írások gyűjteménye. Tévedtem... mert ez bizony velem is megesik. (Mondhatjuk, nem is olyan ritkán...)

solverus-versek-xii.hupont.hu

52. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

53. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

54. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

55. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,

audi-alkatreszek.hupont.hu

56. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

57. www.plaboydesting.hupont.hu

► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D

plaboydesting.hupont.hu

58. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574

► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com

laszlokristaly.hupont.hu

59. Minden Féle Idézetek: Szerelmes, Bucsu, Szakitás

► Kérlek Titeket Olvasátok Nézegesétek és oszátok meg köszöm szépen mindenkinek aki elfogja olvasni és meg fogja osztani

idezetekkkkkkkkk.hupont.hu

60. -Inferno- Goth lélek

► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..

mygothicmusic.hupont.hu

61. ×Furcsa jelenségek×

► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!

jelensegek.hupont.hu

62. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

63. ESMTK PESTERZSÉBET JÉGCSARNOK

► 1201 Budapest, Zodony utca 1. Nyitvatartás, aktuális programok

uj-pesterzsebetjegcsarnok.hupont.hu

64. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

65. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

66. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

67. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

68. csakcsajosdolgok.hupont.hu

► Ez az oldal olyan dolgokról szól, ami egy csajt érdekelhet:) Jó szórakozást!!!

csakcsajosdolgok.hupont.hu

69. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

70. kémiai elemek és vegyületek

► Ez az oldal a fontosabb kémiai elemeknek és azok vegyületeinek a tulajdonságaival, előfordulásával, előállításával és felhasználásával foglalkozik.

kemiai-anyagok.hupont.hu

71. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.

► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013

hogyallahaz.hupont.hu

72. Kennel Tibetan Terrier '' Of Kari Tibetian Shine ''

► Tibetan Terrier is the dog of dream.He is kind, love people and playing.He is very atractive with long coat.Tibetan terriers is just like children, they never will grow up,they have big heart with many goodness.

tibetan-terrier.hupont.hu

73. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT

► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)

szeretetszolgalat.hupont.hu

74. We love emos!!

► Ha szereted az emokat vagy te is az vagy itt a helyed!

weloveemos.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 14
Heti: 15
Havi: 18
Össz.: 100 722
Oldal: Könyvajánló: Aradia
Boszorkányok napjainkban akik itt élnek köztünk. - © 2008 - 2026 - boszorkanyok.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »